2022/3/15
Az alábbiakat a néhai Nishibe Susumu "Atömegmédia tönkreteszi a nemzetet" című könyvéből vettük át.
Minden japán, aki tud olvasni, azonnal menjen a legközelebbi könyvesboltba, és vegyen egy példányt.
Az én fordításomon keresztül az emberek világszerte rá fognak jönni, hogy a tömegmédia az ő országaikban is ugyanolyan.
A következő az előző fejezet folytatása.
Egy bűncselekmény, amely világosan mutatja a japán nép kulturális visszafejlődését.
Miért nem emlékeznek erre pontosan a japán emberek?
Miért nem emlékeznek a tömegmédia kétes történetére?
Nem trombitálhatjuk a fejlett információs társadalom eljövetelét, ha kulturális amnéziában szenvedünk.
Ez azért van, mert nem csak az információ a fontos, hanem az olyan információ, amely értéket és jelentést tartalmaz.
Az információ jelentés és érték nélkül csupán szimbólum.
Az egyetlen módja annak, hogy megtudjuk, milyen jelentéssel vagy értékkel bír az információ, ha a múltban felhalmozott értékek fényében ítéljük meg.
A múltra vonatkozó rendkívüli amnéziánk miatt csak szimbolikus, múló ingerekre számítunk, mint például a szemünk előtt elhaladó információ kiemeltsége vagy érdekessége.
A szimbólumok értelmetlen jelek, és a robotok, nem pedig az emberek reagálnak az ilyen dolgokra.
Úgy tűnik, hogy a modern társadalom a "szimbólumok általi uralom" vagy "félkratia" korába lépett.
Nemcsak Japánban, hanem a nyugati társadalmakban is ezt mondják.
A jelentés és az érték elveszett, és csak a kevés jelentéssel vagy értékkel bíró szimbólumok maradnak meg a tudatunkban.
Valóban azt mondhatnánk, hogy a félkratia kora köszöntött ránk.
Mi azonban nem vagyunk hajlandók átadni magunkat a félkratiának.
Ha készen állnánk rá, miért hadonásztunk annyit a gyerekes jelentésekkel és értékekkel, olyanokkal, amilyeneket az általános iskolai osztályfőnöki órákon cseréltek ki az újoncbotrányban, mint például "nem tűrjük a könnyű pénzt"?
Ha a "szimbólumok uralma" korszakából nem tudunk kibújni, akkor bizonyára voltak technikásabb és fantáziadúsabb kifejezési módok, például komplex paródiák.
Megvan a képességünk arra, hogy így fejezzük ki magunkat.
De nem tettük meg.
A félkrácia csak egy díszes megfogalmazás.
Valójában nem tudunk kilépni a jelentés dimenziójából vagy az értékek univerzumából.
Mégis elmulasztottuk, hogy erőfeszítéseket tegyünk az értelem és az értékek felfedezésére és feltalálására.
Így a régi ládákból származó régi tanúságtételek visszafejlődtek gyermeki jelentésekké és értékekké, mint például "könnyű haszon nem megengedett".
Ebben az értelemben az újoncbotrány egy olyan jelentős esemény volt, amelyet egyszerre súlyosnak és furcsának lehetett nevezni, és amely világosan mutatja a mi japánok kulturális visszafejlődését.
Ahogy a jelek és szimbólumok szerepe megnőtt a kifejező tevékenységekben, a jelentés és az érték egyre inkább elszegényedett, mígnem eljutottunk odáig, hogy a háború utáni demokrácia közhelyét, az "antiautoritást" kiabáltuk, tudván, hogy ez üres beszéd.
Ha valakiről, aki viszonylag magas társadalmi státuszú, például egy politikusról vagy üzletemberről kiderült, hogy gyanúsan viselkedik, a médiaszemélyiségek és a velük szövetkező értelmiségiek figyelmen kívül hagyták a gyanús viselkedést, és rohantak vérfürdőt rendezni a hatalmon lévőkön.
A hatalmon lévők kétes viselkedése miatt a csőcselék lincselésének célpontjává váltak, még akkor is, ha a fennálló szabályoknak megfeleltek.
Amit itt láttunk, az a vulgáris demokrácia érzelmi logikája volt, amely a hatalomellenességet önmagában jónak tekinti.
Ráadásul a csőcselék lincselésének résztvevői olyan emberek voltak, akik saját életükben erőteljesen alávetették magukat a hatalomnak és behódoltak neki.
Ez a szakasz folytatódik.
2024/7/30 in Onomichi
